Magyarországon ma már több mint 250 ezer ember él demenciával. A betegek jelentős része rejtve marad, az ellátórendszer túlterhelt, és az ápolás költségei a családokat is anyagilag tönkre tehetik, hangzott el az AIPM konferenciáján.
Szerző(k): Koncsek RitaA nyugdíjfolyósító hagyományosan februárban utalja a 13. havi nyugdíjat. Újdonság viszont, hogy jövőre először a 14. havi nyugdíj első részletét is kézhez kapják a nyugdíjasok.
Szerző(k): Z. B.2026-ban hét hosszú hétvége vár a magyar munkásokra, ugyanakkor cserébe három szombatot kell ledolgoznunk.
Szerző(k): Z. B.Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet – derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Budapesten novemberben 1 százalékponttal mérséklődött az éves drágulás üteme, ugyanakkor van három kerület, ahol egy év alatt harmadával emelkedtek a lakásárak.
Szerző(k): Farkas TiborBár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.
Szerző(k): Z. B.Hiába indult minden szépen, délutánra inkább negatív lett az összkép a pesti tőzsdén.
Szerző(k): EconomxHankó Balázs szerint a kormányzat céljául tűzte ki, hogy a tavaszi félévben már minden szakképző intézményben a mindennapi oktatási program része legyen a mesterségesintelligencia-képzés.
Szerző(k): Z. B.A Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján 2026-tól évi nettó 1 millió forintos, vissza nem térítendő otthontámogatást igényelhetnek a közszférában dolgozók. A Duna House szerint mindez komolyan befolyásolhatja a keresletet, különösen az alsó- és középkategóriás lakások piacán.
Szerző(k): Farkas TiborÚj megközelítést alkalmaz Görögország az ország területén mind gyakrabban pusztító erdőtüzek megelőzésére: a megfelelő felkészüléshez most átfogó térképet készítenek a kockázatos térségekről. Az eddig használt napi tűzveszély-jelző térképek helyett a jövőben ez alapján tájékozódhatnak a szakemberek arról, hol számíthatnak a lángok felcsapására.
Szerző(k): G. É.